in

10 izgalmas, kevésbé ismert különbség a nők és férfiak között

Néhány olyan kevésbé ismert izgalmas tényt fogunk bemutatni, melyek jól mutatják, hogy mennyire különbözőek is a nők és a férfiak…

A nők és a férfiak más sorrendben öltözködnek.

Ritkán vesszük észre, de valójában (a nagy átlagot tekintve) a nők teljesen más sorrendben öltözködnek, mint a férfiak. A férfiak általában először a zoknit, farmert majd aztán az inget veszik fel, míg a nők először a blúzt készítik ki és csak utána választanak maguknak nadrágot.

A férfiaktól eltérően a nők kevésbé hajlamosak kockáztatni.

A nőknek már az őskorban is a tűz gondozása, gyermekük védelme volt a szerepük, amíg a férjük az életét kockáztatva vadászott. Ez a fajta beléjük kódolt óvatosság és gondoskodás pedig mind a mai napig kitart.

A nők életük során körülbelül 2 kg rúzst esznek meg.

Az ajkakra kent rúzs a különféle ételekkel és italokkal elkerülhetetlenül is a szervezetbe kerül. Tudósok becslése szerint ennek a folyamatnak köszönhetően a nők átlagosan 2 kg rúzst fogyasztanak el életük során.

A nők szeretik etetni kedvesüket.

Ez szintén a korábban említett gondoskodásra vezethető vissza, illetve arra, hogy a nők így szeretik kifejezni azt, hogy fontos számukra az adott személy.

A nők sokszor nagyon furcsa kérdéseket képesek feltenni.

A nők sokkal tovább képesek gondolkodni egy adott történésen vagy eseményen. Megesik, hogy még napokkal később is eszükbe jut mondjuk egy moziban látott film, egy emlékezetes esemény, míg a férfiak kevésbé tekintenek vissza az ilyen eseményekre, ők egyszerűen lezárják a megtörtént dolgokat és ritkán emlékeznek vissza azokra.

Mindemellett a féltékeny nők egyik kedvelt módszere az úgynevezett „körbekérdezés”, vagyis ha gyanítanak valamit a párjukkal kapcsolatban, akkor ők sosem szegezik nekik nyíltan az őket bosszantó kérdést, hanem először megpróbálják kipuhatolózni, hogy van-e érdemi okuk aggódni az őket nyomasztó dologgal kapcsolatban. Sok esetben tehát ez a jelenség a látszólag furcsa kérdések fő okozója.

A lányoknak legtöbbször kimerítő erőfeszítésekbe telik a magassarkú viselése.

A férfiak legtöbbször az eleganciát és a kifinomult nőiességet látják egy-egy magassarkút viselő hölgyön, ám ez inkább csak a látszat. A nőknek ugyanis legtöbbször piszok nehéz és kényelmetlen a magassarkú cipők viselése, ezért is találkozhatunk olykor bizonytalanul közlekedő és/vagy furcsa lábtartást használó magassarkús hölgyekkel. Ezt a fajta fájdalmat a férfiak valószínűleg sosem lesznek képesek megérteni.

A női kézfogás egészen más, mint a férfi kézfogás.

Amikor két férfi kezet fog, jellemzően szorosan összenyomják a kezüket és együtt kezdenek bele a fel-le irányú mozgás végrehajtásába. A nők ezzel szemben csak egyszerűen odaadják a kezüket a férfinak és nem végeznek egyéb mozgást, minden további mozgás a férfi kezéhez köthető. Érdekes jelenség, próbáljátok majd ki, ha van rá lehetőségetek.

A nők élete színesebb, mint a férfiaké.

Tudományosan bizonyított, hogy a nők több színt képesek megkülönböztetni, mint a férfiak, a génállományuknak köszönhetően. Többé kevésbé egyébként ezért nehezebb a nők helyzete, amikor például két különböző színű ruha közt kell választaniuk.

A nők élete illatosabb.

Szintén tudományosan bizonyított tény, hogy a nőknek jobb szaglásuk van, mint a férfiaknak. Jelen esetben szintén a gének tehetők felelőssé a jelenségért és egyébként ennek köszönhető az, hogy a nők annyira szeretik a virágokat.

A férfiakkal ellentétben a nők teste gyakrabban változik.

A lányok teste egészen egyedi. A fiúkkal ellentétben számos komoly változáson mennek keresztül, mire elérik a felnőtt kort. Nem mellesleg egyébként a pubertás folyamat a lányok esetében sokszor évekkel korábban kezdődik, mint a fiúknál. A felnőtt nővé válás során a lányok csípője szélesedni kezd, annak érdekében, hogy testük képes legyen később a gyermekek megszülésére.

Forrás: liked.hu

↑ Tedd fel kérdésed! ↑

Ezt is nézd meg!

15 képkocka, ami után teljesen más szemmel nézünk majd kedvenc mozifilmjeinkre

18 fotó, ami bizonyítja, hogy a háziállatok napról-napra jobban hasonlítanak a gazdáikra