12 dolog, amit csak Skandináviában láthatunk

Milyen kép ugrik be először, ha meghallod, hogy Skadinávia? Hó, fjordok, vikingek, szaunák vagy esetleg a Mikulás? A most következő képek alapján viszont kiderül, hogy lehet, nem is ismerjük annyira az északiakat, mint ahogy azt hittük. Kicsit őrültek, de természetesen a lehető legjobb értelemben. A következő összeállításból kiderül, hogy más az élet arrafelé:

Dániában bevett szokás, hogy a szinglikre fahéjat szórnak a 25. születésnapjukon.

Világszerte köztudott, hogy a barátok törődnek egymással. Dániában azonban van egy aranyos szokás, ami ezt még jobban kifejezi. Abban az esetben ugyanis, ha valaki a 25. születésnapján egyedülálló, akkor fahéjat szórnak rá. A fűszernek ugyanis olyan erős illata van, hogy elég sokáig érződik. Éppen ezért ez jelezheti a többi egyedülállónak, hogy van még rajtuk kívül más is, aki párt keres.

Ez a hagyomány a középkorba terjedt el, a fűszerárusok ugyanis olyan elfoglaltak voltak a munkájukkal, hogy emiatt csak nagyon későn házasodtak meg.

A dániai reptereken lehet csókolózni, de nem tovább, mint 3 perc.

Azok, akik szerelmesek, gyakran töltenek el hosszú időt a búcsúzkodással a reptereken, ami problémát okozhat azoknak, akik szeretnének leparkolni. Aalbolgban például különleges táblák figyelmeztetnek arra, hogy mennyi ideig búcsúzkodhatnak a párok. Hogy működik-e? Nem tudjuk.

Svédországban már van olyan tábla, amit megérdemlünk.

A skandináv országokban szeretnek különböző jelzőtáblákat használni. Stockholmban például van olyan is, ami a telefonjukat babráló gyalogosokra hívja fel a figyelmet. Az ötlet egy Jacob Sempler nevű művésztől származik, aki ezzel próbálja felnyitni az emberek szemét arra, hogy a telefonfüggőség valódi probléma. Az embereknek pedig tetszik is ez, szívesen fotózzák és osztják is meg a táblát.

Malmöben tényleg jobb, ha a lábad elé figyelsz.

Néhány kreatív embernek köszönhetően az élet még izgalmasabb lehet. Egy ilyen svéd csoport igazi kis minivilágokat alkotott az utcán élő egereknek. Különféle kis üzleteket, pékségeket építettek az épületek tövében.

A megszokottól eltérő közlekedési lámpák vannak Izlandon.

Mindenki tudja, Izland szép hely, valószínű ez az egyik oka annak, hogy a lakosai kedvesek és pozitívak. A közlekedési lámpákon pedig szívek és smiley-k is vannak.

Izland tökéletes azok számára, akik a csendet és a békét keresik.

Volt már olyan pillanatod, amikor eldobtad volna a telefonod, és olyan messzire menekültél volna, amennyire tudsz, lehetőleg egy lakatlan szigetre? Akkor neked tökéletes lenne az Ellodaey sziget az Atlanti-óceánon.

Az izlandi Ísafjörurban 3D-s gyalogátkelők vannak.

Kár hogy nincsenek ilyen gyalogátkelők szerte a világban. Amellett, hogy jól néz ki, biztosan feltűnik mindenkinek, ezért az autósok is csökkentik a sebességüket.

Finnországban, ha megszerzed a doktori fokozatod, akkor egy kardot is kapsz.

Mikor valaki megszerzi a doktori fokozatát, egy sor rituálén megy keresztül: kalapot tesznek a fejükre és egy igazi kardot is kapnak. Ez szimbolizálja azt, hogy képesek megvédeni az igazságot, a tudást és a jót. Persze, ezek nincsenek ingyen, a hallgatók kell megvegyék mindkettőt, majd magukkal kell vigyék a ceremóniára.

Finnországban minden évben megrendezik a feleségcipelő versenyt.

Sonkajärviban minden júliusban valami igazán érdekes történik, ugyanis szerte a világból érkeznek érdeklődők, akik arra kíváncsiak, hogy ki nyeri meg a feleségcipelő versenyt. Ennek az érdekes sportnak vannak szabályai is: a nő 17 évnél idősebb kell legyen, és legalább 49 kilogramm. Hogy mi motiválja az embereket arra, hogy rész vegyenek egy ilyen fura versenyben? Az, hogy a nyertes annyi sört kap, amennyi a felesége súlya.

Hatalmas emberi szobrok.

Még a legunalmasabb dolgok is nagyszerűen néznek ki a skandináv országokban. Izlandon 2008-ban a elektromos vezetékek tartóoszlopait lecserélték hatalmas emberalakokra. A mérnökök szerint ezek hasonlítanak a görögök által használt kariatidákra (oszlopot helyettesítő nőalak).

Tengeri elefánt.

Izland déli részén található a Heimaey sziget, ami rengeteg látogatót vonz minden évben. A sziget vulkanikus eredetű, az évek pedig elefánt formájúvá alakította.

Norvégiában ez is megtörténik.

Forrás: brightside.me

Mi a véleményed?