A mindennapi rohanásban sokszor észre sem vesszük a ránk ragyogó apró csodákat és megrendítő pillanatokat. Ha azonban néha elengedjük a gyeplőt és egy pillanatra megállunk, életre szóló, megható élményekkel lehetünk gazdagabbak.
Ez a kutyus a kerítéshez dörgölődzik a menhelyen, csakhogy végre valaki megsimogassa őt.
A fiatal lány nagyon félt leszállás előtt, és megkérte a mellette ülő idegent, hogy fogja a kezét. Az nemcsak a kezét fogta, de a családjáról is kérdezgette, hogy megnyugtassa utastársát.
“A barátom új szíve, amit rohanva hoznak épp a kórházba.”
Ez a háromgyerekes anyuka mindhárom lányának ír napi öt sort egy saját kis könyvecskébe. Az esküvőjükre szánja őket meglepetésnek ajándékba.
A 3,5 éves beszédsérült kisfiú most mondta ki életében először azt a szót, hogy ”anyu”.
“Az elmúlt évben ez alatt a festmény alatt ültem az egyetemi könyvtárban. Ugyanezen időszakban végeztem egy kis családfakutatást is, és találtam a neten egy olajfestményt egy sokadik üknagyapámról, Joseph Trappről. Másnap a könyvtárban rájöttem, hogy az ő arcképe alatt ültem a könyvtárban.”
A süket kutyus így jelzi gazdáinak, hogy ki kéne mennie elvégezni a dolgát.
“Új helyre költöztünk, másnap reggel indultam lenyírni a füvet, és akkor láttam, hogy a szomszéd bácsi már nekiesett. Elmondta, hogy minden új szomszédját megajándékozza egy fűnyírással, afféle köszöntésképp.”
,,Az édesapánk mindig sárga kacsákat rejtett el a ház körül, hogy jobb kedvünk legyen, ha megtaláljuk őket. 4 évvel ezelőtt elhunyt és mikor már azt hittük, hogy minden kacsát megtaláltunk, ma találtunk még egyet az autójában. Szívszorító érzés.”
Ez a férfi a metrón találkozott egy mezítlábas gyerekkel, és odaadta neki a cipőjét.
Valaki idetett egy vízzel teli medencét és egy adag kukoricát a kacsának, hogy ne kelljen elhagynia a parkolóban rakott fészkét.
Tűzből kimentett kutyát vigasztaló tűzoltó.
Kismadár siratja elpusztult társát. Igen, az állatoknak is vannak érzéseik…
Forrás: brightside.me