in

12 találmány, amelyekért nőknek lehetünk hálásak

Amikor a legfontosabb találmányokra és készítőikre gondolunk, általában Thomas Edison, vagy a Wright fivérek ugranak be. Nem sok női feltaláló kapott akkora hírnevet, mint a férfiak, viszont ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy kevesebbet teljesítettek. A nőknek sokkal keményebben kellett dolgozniuk, hogy a munkájuk elismerésre találjon. Például, Margaret Knight ötletét ellopzák és a bíróságon kellett megvédenie az igazát. 

A Bright Side most olyan lenyűgöző nőkről és találmányaikról készített listát, akik igazán megérdemlik az elismerést. Ezeket a találmányokat mi is nap mint nap használjuk, és még csak nem is tudtuk, hogy ezekért nőknek mondhatunk köszönetet. 

1. Hívásvárakoztatás – Dr. Shirley Ann Jackson

Dr. Shirley Ann Jackson, elméleti fizikus az első afroamerikai nő, aki ledoktorált az MIT-n. A 70-es években végzett kutatásának az eredménye a ma is használt hívásazonosító és hívásvárakoztatás. Emellett hozzájárult például a száloptikai kábelek és a napelem létrejöttéhez is. 

2. Mosogatógép – Josephine Cochrane

Josephine Cochrane szeretett volna egy olyan eszközt, amely az alkalmazottjainál gyorsabban mossa el a piszkos edényeket és tányérokat, valamint kisebb eséllyel töri azokat össze. Szóval úgy döntött, feltalálja ezt az eszközt. 1917-ben szabadalmaztatta a találmányát, majd megnyitotta a saját gyárát. 

3. Kevlar – Stephanie Kwolek

Stephanie Kwolek egy kémikus volt, aki 1965-ben egy olyan anyagot fedezett fel, ami ötször erősebb az acélnál. Ezt az anyagot több különböző célra is használják, például golyóálló mellényekhez, háztartási kesztyűkhöz, páncélokhoz stb. A Kevlar emellett megtalálható mobiltelefonokban, repülőgépekben és függőhidakban is. 

4. A modern melltartó – Caresse Crosby (lánykori nevén Mary Phelps Jacob) 

1910-ben, amikor Mary 19 éves volt, éppen egy bálba készülődött. Szokás szerint fűzőt vett fel, viszont az kikandikált a ruhája alól. Arra kérte a szobalányát, hogy hozzon neki két zsebkendőt és egy szalagot. Ekkor létrejött a ma ismert melltartó első, egyszerű változata. 1914-ben szabadalmaztatta a találmányát.

5. Hajgöndörítő – Theora Stephens 

Theora Stephens egy afroamerikai fodrász volt, aki egy sokkal hatékonyabb hajgöndörítő eszközt hozott létre 1980-ban. 

6. Tűzlétra – Anna Connelly

Nem tudunk sokat Anna Connelly életéről, viszont azt tudjuk, hogy a találmánya, a tűzlétra a modern vészkijáratok elődje volt. Az 1887-ben szabadalmazott tűzlétra ma is fontos részét képezi a biztonsági óvintézkedéseknek a nagyvárosokban. 

7. Autófűtés – Margaret A. Wilcox

Margaret A. Wilcox 1893-ban feltalálta az első autókba való fűtőberendezést. Ez nyújtotta a mai modern fűtőberendezések alapját, amelyek a hideg. téli napokon is felmelegítik a motort.

8. Mentőtutaj – Maria Beasley

Maria Beasley 1882-ben egy olyan mentőtutaj ötlettel állt elő, amely sokkal jobb és biztonságosabb volt elődeinél. 

9. Központi fűtés – Alice Parker

Alice Parker egy feltaláló volt, aki 1919-ben megalkotta a gázzal működő központi fűtőrendszert. Habár a pontos tervét soha nem építették meg, ez adott ötletet a modern központi fűtés kialakításához.

10. Monopoly – Elizabeth Magie

A népszerű társasjáték szabályait Elizabeth Magie alkotta meg. A játékkal a kapitalizmussal kapcsolatos problémákat akarta bemutatni. A játékot 1935-ben vásárolták meg tőle a Parker testvérek. 

11. Eldobható pelenka – Marion Donovan

1946-ban Marion Donovan egy egyszerű zuhanyfüggöny anyagát használta fel az első eldobható pelenkához. A találmányát 1949-ben szabadalmaztatta, majd egymillió dollárért eladta a Keko vállalatnak.

12. Körfűrész – Tabitha Babbitt

Tabitha Babbitt egy takács volt és egyben az első ember, aki a hagyományos fűrész helyett a körfűrész használatát javasolta. 1813-ban létrehozta az első prototípust.

Te tudtad, hogy ezek a forradalmi találmányok mind nőknek köszönhetők? Oszd meg velünk a gondolataidat kommentben!

↑ Tedd fel kérdésed! ↑

Ezt is nézd meg!

Ezt árulják el rólad az alvási szokásaid

7 ok, hogy miért gyűjtsd a narancshéjat