Testvérek között gyakran előfordulhatnak hangos civódások, viták, vissza-visszatérő, megoldhatatlannak tűnő helyzetek. Persze mindennél jobban szeretik egymást, de mégis jól esik olykor egy kis csipkelődés. Erről tanuskodnak a következőkben bemutatott helyzetek is:
,,A testvérem a városban járt, és kellett neki egy hely, ahol éjszakázhat, úgyhogy építettem neki egy házat.”
,,A bal oldali csillagot akkor kaptam a húgomtól, amikor befejeztem a középiskolát, a jobboldalit akkor, amikor az egyetemet.”
Ez velünk született adottság.
,,Amikor a bátyám elküldte magáról ezt a fotót megkért, hogy ne mutassam meg senkinek. Szóval az első az volt, hogy feltöltöttem az internetre.”
Az örökös testvérharc az anyósülésért.
,,A pasim épp megkérte a kezemet, de a húgom szerint a körmei szépsége érdekesebb látvány volt.”
A legjobb karácsonyi ajándék, amit egy testvér adhat… ?
A testvér-kapcsolatok bonyolultak.
,,Mondtam a húgomnak, hogy hagytam neki egy pizzát, ezért fejvesztve sietett haza az iskolából. Nem állapítottam azonban meg a pizza méretét…”
,,Én és a nővérem évről-évre versenyzünk, hogy ki tud rosszabb ajándékot venni a másiknak karácsonyra. Idén azt hiszem, ő nyert.”
Illatmentes vázakitöltő kavics
Vagy épp versenyezni vele, hogy melyikőtök mondja először… ?
A rossz pillanatok persze azért így is eltörpülnek a rengeteg jó mellett, amit a testvérünktől kaphatunk…❤
Forrás: liked.hu