14 testbeszéd jel, ami sokat elárul a kapcsolatainkról

Az alábbiakban néhány olyan árulkodó testbeszédet gyűjtöttünk össze, melyek szavak nélkül is egyértelmű jeleket adhatnak számunkra a partnerünk irántunk táplált érzelmeiről.

Ha a szemkontaktusok hossza tovább tart, mint egy másodperc, biztosra vehetjük, hogy nem vagyunk közömbösök az adott illető számára, nagy valószínűséggel tetszünk neki.

Ha egy beszélgetés vagy sétálás közben a partner a lehető legtöbbször próbál meg felénk fordulni a testével, az szintén az utánunk való érdeklődésének egyik ki nem mondott jele.

Ha egy nő szimpátiát érez, akkor öntudatlanul is közelebb próbál kerülni hozzánk.

A férfiaknál ugyanez a bátrabb közeledésben nyilvánul meg, például igyekeznek minél közelebb kerülni a nők intimszférájához, ha pedig alkalmuk adódik rá, akkor kapcsolatot is teremteni velük, mondjuk egy váll-simogatással.

Ha a kezetek túl sokszor találkozik, illetve az érintések ideje hosszabb az átlagosnál, az szintén a tudatalatti kölcsönös szimpátia egyik jele.

Ha egy személy vicceset mond, majd azt követően azonnal rád néz, az nem véletlen. Így próbál megbizonyosodni arról, hogy jól szórakozol a társaságában. Ez pedig oda-vissza működik: ha valaki folyton nevet azon, amit mondunk, akkor nagy valószínűséggel bejövünk neki, és így szeretné a tudtunkra adni (tudat alatt), hogy milyen jól érzi magát a társaságunkban.

A férfiak ritkán mosolyognak a fényképeken, így ha egy férfi (akár erőltetetten is, de) mosolyog a közös képeken, akkor biztos, hogy szeretne minél inkább megfelelni a partnerének.

Ha észreveszed, hogy az illető a tiédhez hasonló hangokat és gesztikulálásokat használ, az szintén az irántad táplált érzelmek tudat alatti megnyilvánulása, melynek keretén belül öntudatlanul is igyekszik lemásolni a gesztusaidat.

Ha az illető elfordul tőlünk a testével, miközben beszélünk, az az egyértelmű ellenszenv és elutasítás jele.

Ha a társunk lefekvés után azonnal elfordul és ,,elzárkózik” tőlünk, az (bár nem minden esetben) könnyen aggodalomra adhat okot.

Ha a poénkodásodra erőltetett mosollyal és közömbösséggel válaszol, akkor nagy valószínűséggel teljesen hidegen hagyod az adott illetőt, az esetleges közeledésedre pedig biztos, hogy elutasítóan fog válaszolni.

A mellkasnál átkulcsolt kezek az egyik legnyilvánvalóbb módja annak, hogy a partner szavak nélkül is kifejezze: nem érzi jól magát a társaságunkban.

Ha egy férfi nem tartja be az alapvető etikett szabályait, például nem nyitja ki az ajtót, nem enged maga elé, vagy sétálás közben egyszerűen lehagyja a parterét, az szintén aggodalomra adhat okot, az érzelmei valószínűleg már nem a régiek.

A ‘kiábrándult’ emberek gyakrabban látják meg a hibáinkat és hívják fel rájuk a figyelmünket, mint korábban. Például: ,,már megint kócos a hajad”. Ez nyilvánvaló jele annak, hogy már nem fogad el bennünket olyannak, amilyenek vagyunk.

Forrás: liked.hu

Mi a véleményed?