in

15 érdekesség az emberi testről, amit nem tanítottak meg nekünk az iskolában

A tanáraink igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy a lehető legtöbb információt sajátítsuk el a legfontosabb dolgokról, ám mivel az emberi test egy mérhetetlenül összetett remekmű, ezért számos olyan izgalmas érdekesség létezik még, ami sajnos nem fért bele a szűk iskolai tantervbe. Az alábbi listával most ezeket próbáljuk meg egy kicsit pótolni, illetve kiegészíteni:

Az agyunk elég elektromosságot képes előállítani ahhoz, hogy megvilágítsunk vele egy villanykörtét.

Az emberi fog nagyjából épp olyan erős, mint a cápák fogai.

A savasságától függően, ha a gyomorsavunk érintkezésbe kerülne a bőrünkkel, egyszerűen lyukat égetne rá.

A gyúlékonyságától eltekintve, az emberi haj gyakorlatilag elpusztíthatatlan.

Az arcuknon található izmoknak köszönhetően, akár 7000 különféle arckifejezést is képesek vagyunk létrehozni. Ha az összes izmot eltávolítanánk az arcunkról, valahogy így nézne ki a fejünk:

A babáknak 60-nal több csontjuk van, mint a felnőtteknek.

Az emberi szem felbontása körülbelül egy 500 megapixeles kameráéval egyenlő.

Az emberi bőr súlya körülbelül 8kg, átlagosan a testsúlyunk 16%-a.

Az emberi csontváz 10 évenként teljesen megújítja önmagát. Mivel ez a folyamat állandó, így mindig vannak a testünkben új és régi csontok egyaránt.

A pislogásainknak köszönhetően az ébren töltött órák nagyjából 10%-át csukott szemmel töltjük. Ez azt jelenti, hogy az ébren töltött órák 10%-ában szinte teljesen vakok vagyunk.

A veséink körülbelül 25-ször szűrik át a teljes bennünk található vérmennyiséget egy nap, ami azt jelenti, hogy ~180 liter vér folyik át rajtuk minden 24 órában.

A szemünk belső sarkában található rózsaszín rész azért fejlődött ki, hogy megvédje a belső szemhéjunkat épp úgy, mint sok madár- és hüllőfaj esetében.

Az emberi máj képes magát eredeti méretűvé regenerálni még akkor is, ha a 75%-át teljesen eltávolítjuk.

A szívverésünk képes szinkronizálódni annak a zenének az ütemével, amit éppen hallgatunk.

Átlagos élettartama alatt az emberi szív körülbelül 200 millió liter vért pumpál. Ez elég lenne hozzá, hogy teletöltsünk nagyjából 1,5 millió söröshordót.

Forrás: liked.hu

↑ Tedd fel kérdésed! ↑

Ezt is nézd meg!

Az apa érte megy a 6 éves lányáért az iskolába – majd a tanár meglátja a férfi nadrágját, és azonnal rájön, hogy mi történik

A fiú titokban házat vesz – mikor szülei megtudják mi a meglepetés csak sírni tudnak