in

15 meglepő tény, amiről valószínűleg még sosem hallottál

Az élet egyik érdekessége, hogy nem tudhatunk mindent, ám folyamatosan – életünk végéig – gyarapíthatjuk tudásunk. Az alábbi cikkben ehhez kívánunk egy kis táptalajt biztosítani, a most következőkben ugyanis néhány olyan izgalmas tényt olvashattok a világról, melyről biztos, hogy az emberek túlnyomó többsége még sosem hallott korábban.

A NASA internetsebessége 91 gb/s, vagyis ilyen sebesség mellett akár a kedvenc sorozatunk egész évadja is letöltődne egyetlen másodperc alatt.

1999-ben Japán hivatalosan is megváltoztatta a zászlaját.

A világ legnagyobb gumiabroncs-gyártója a LEGO, ami több, mint 300 millió gumiabroncsot gyárt évről-évre. Igaz ami igaz, ezek a gumiabroncsok általában pirinyók, és a LEGO játékokhoz mellékelik őket.

A Harry Potter könyvek írója, J.K. Rowling 2012-ben olyan sokat adományozott, hogy lekerült a Forbes milliárdosokat felsorakoztató listájáról. Az írónő becslések szerint mintegy 160 millió dollárt (43 milliárd forint) költött jótékony célokra.

A strucc szemei nagyobbak, mint az agya. Az agya körülbelül dió méretű.

A japánok aláírás helyett úgynevezett hanko pecsétet használnak.

1977-ben a finn ifjúsági bizottság betiltotta a Donald kacsa című mesefilmet, mivel a rajzfilm főhőse nem viselt nadrágot és úgy vélték, ez hátrányosan hathat a gyermekek fejlődésére.

A skótoknak 421 szinonimájuk van a ,,hó” szóra.

A macskák hátsó lábain 4, első lábaikon pedig 5 ujj található.

A Fülöp-szigeteken van egy sziget, amin van egy tó, amiben van egy sziget, melyen egy apró tó található… – reméljük sikerült követnetek. ?

Steve Jobs valódi zseni volt, ez kétségtelen. Amikor az első iPod prototípusán dolgoztak, Steve minél kisebb készüléket szeretett volna készíteni, ám a mérnökök egyhangúan próbálták róla lebeszélni, mondván, hogy ez lehetetlen. Ekkor Steve Jobs megfogta a mérnökök prototípusát, behajította az akváriumba, majd az abból kiáramló légbuborékokra mutatva ennyit mondott: ,,ha ott elfér a levegő, az azt jelenti, hogy van még benne üres hely…” A mérnökök végül vékonyították a készüléket

Miért mondjuk azt az éles szemű emberekre, hogy ,,sasszeme” van?!

A sasok képesek…

  • észrevenni egy hangyát egy 10 emeletes ház tetejéről
  • megkülönböztetni a focisták arckifejezéseit a stadion legtávolabbi ülőhelyeiről
  • sokkal több színt és árnyalatot képesek megkülönböztetni, mint az emberek + látják az ultraibolya fényt
  • megnövelt látószöggel látják a világot.

Izlandon 1924-től 60 éven át tilos volt kutyát tartani, miután felfedezték, hogy ők a Echinococcosis nevezetű parazita hordozói. A korlátozást azóta feloldották, de Izlandon mind a mai napig a macskák a fő házi kedvencek.

Egy amerikai fitnesz edző egy éven belül kétszer hízott és fogyott le 30 kilogrammot, hogy bebizonyítsa: kellő akaraterővel bármi lehetséges.

A repülőgépen elfogyasztott élelmiszereket sokkal rosszabbnak (íztelennek) érezzük, mint amilyenek valójában. Köszönhetően annak, hogy repülés közben 20-50%-al romlik az emberek szaglása és ízérzéke. Ennek oka, hogy nagy magasságban a levegő páratartalma csökken, ami hatással van a korábban említett érzékszervekre.

Németországban számozzák a fákat. Ennek oka az, hogy egy központi nyilvántartásból folyamatosan nyomon követik azok életkorát, állapotát, formáját – ezzel megkönnyítve azok gondozását. Igen, ezek a németek tényleg mindenre figyelnek.

Forrás: liked.hu

↑ Tedd fel kérdésed! ↑

Ezt is nézd meg!

6 bántó jel, ami mégis arra utal, hogy a párod igazán szeret téged

15 nosztalgikus tárgy, amit csak a 90-es évek gyermekei érthetnek igazán