A szájról-szájra terjedő mende-mondák mindig is tévhitek melegágyának számítottak, gondoljunk csak például a klasszikus ‘sárgarépától jobban tudunk majd fütyülni’ mondásra. Éppen ezért, hogy egy kicsit rendbe tegyük a velük kapcsolatos (téves) információinkat, az alábbi listán most 20 népszerű tévhitről rántjuk le a leplet egyszer és mindenkorra:
Tévhit, hogy az ujjropogtatás károsítja az ízületeket.
(Egy kaliforniai professzor, Donald Unger bizonyította ezt be azzal, hogy a bal kezén ropogtatta az ujjait, de a jobba nem. 60 éven keresztül. Nem találtak változást a két kéz közt. Később ezért Nobel-díjat kapott.)
Tévhit, hogy az alvajárókat nem szabad felébreszteni. Semmi bántódásuk nem esik tőle, sőt, baleseteket is megelőzhetünk ezáltal.
Tévhit, hogy a borotválkozás erősíti a szőrszálakat. Valójában tompítja a szálakat, és ettől lesz durvább a tapintásuk.
Tévhit, hogy az aranyhalak feledékenyek lennének, épp ellenkezőleg: legalább 3 hónapig is emlékeznek a dolgokra.
Az 5 másodperces szabállyal ellentétben a baktériumok (amelyek közül csak a levegőben kb. 7 ezer van) milliszekundumok alatt képesek „megszállni” a leesett ételt.
Ha levágjuk a puli szeme előtti szőrt, nem vakul meg, sőt, jobban is érzi magát utána.
A C vitamin nem segít elkerülni a megfázást.
Nem Thomas Edison találta fel az izzólámpát.
(Elektromos világítás és lámpaégő is létezett már Edison előtt, ő csak továbbfejlesztette azt, amikor felfedezte, hogy egy bizonyos bambuszfajta jobban ellenáll az elektromosságnak, mint a korábban használt szenes papír. Edisont be is perelték az izzólámpa eredeti feltalálói, miután meggazdagodott a tömeggyártásból.)
Az agyunknak nemcsak a 10%-át használjuk, hanem az egészet.
A kínai Nagy Fal nem látszik az űrből. Túl keskeny, és a színe sem üt el eléggé a környezetétől ahhoz, hogy kivehető legyen.
A középkori emberek nem gondolták azt, hogy a Föld lapos. Ez az elmélet a 19. században kezdett terjedni egy Washington Irving nevű szerző „Kolumbusz Kristóf élete és útja” című könyve alapján, amit történelmi-életrajzi könyvként adtak ki, pedig tele volt valótlanságokkal.
A skizofrénia nem azt jelenti, hogy valakinek több személyisége létezik egyszerre. Az a többszörös személyiségzavar. A skizofrénia tünete, hogy a beteg elveszti realitásérzékét, hallucinál, érzelmi zavarai, téveszméi vannak.
Téves felfogás, hogy a bal agyfélteke a kreativitásért és az érzékenységért, a jobb agyfélteke meg a logikus, analitikus gondolkodásért felelős.
A strucc igazából nem homokba dugja a fejét, amikor veszélyben érzi magát, hanem nemes egyszerűséggel a maga 65 km/h-s sebességével elszalad.
A tévhittel ellentétben, a villám nagyon szívesen csap többször ugyanoda, mivel az első csapás ionizálja a levegőt, amitől az még jobban vezeti az áramot.
A szappan valójában nem öli meg a baktériumokat, hanem csak leöblíti őket.
Forrás: liked.hu