in

20 felvétel egy erőteljes üzenettel, amely jobban odacsap, mint a villám

Van, hogy egyetlen fotó sokkal-sokkal többet tud mondani ezer szónál is, pontosan ezért készítenek az emberek annyi képet. Élnek olyan személyek, akik rendszeresen visszanézik azokat a képeket, amiket hetekkel, hónapokkal vagy akár évekkel ezelőtt készítettek és mosolyra húzódik a szájuk, vagy épp könny szökik a szemükbe. Szinte egyetlen olyan ember sincs, akinek ne jutna valami szép, vagy fájdalmas emlék az eszébe, ha meglát egy hozzá közel álló képet. Ma olyan jellegű fotókat hoztunk el nektek, melyek nagyon erős üzenetet hordoznak magukban.

1, Egy fiatal lány, aki a határon találkozik édesapjával a ballagása napján, miután nem tudott megjelenni az ünnepségen.

2, “Ma született meg az első gyermekünk, és a férjem elájult örömében mikor meglátta a picit.”

3, Egy anya-lánya páros, akik együtt veszik fel a harcot a bűnözés ellen.

4, Az apám homlokán látható ráncok pontos mását tetováltattam magamra.

5, Egy újabb Banksy műalkotás: A kisfiú azt hiszi a hamura, hogy hópehely.

6, Ez a fiú már évek óta szeretett volna egy macskát, és végre most megkapta.

via GIPHY

7, Tűzoltók egy hosszú és fáradt nap végén.

8, Egy kislány, aki végre megkapta új hallókészülékét, így most már mindent hallhat abból, ami körülötte történik.

9, Egy fiatal lány, aki csodálattal tekint a tehetséges focistára.

10, Egy édesapa, aki elkísérte fia partnerét az iskolai bálba, miután egy autóbalesetben életét vesztette.

11, Néha a legkisebb embereknek van a legnagyobb szíve.

12, Egy férfi, akinek ikrei születtek és élete innentől kezdve fenekestül felfordul.

13, Egy kép, mely bemutatja a szörnyű valóságot.

14, A születés csodája egyszerűen leírhatatlan.

15, „A nagymamám a tegnapi nap során elhunyt az otthonában a kutyája pedig még mindig ott fekszik az ágya lábánál és szomorkodik.”

16, “A 75 éves nagybátyám Parkinson-kórban szenved, de még így is fel tudta emelni a botját, hogy csináljon egy képet a pisai ferde toronnyal.”

17, Egy édesapa emléke örökké szerettei szívében fog élni.

18, Hátrahagyott ház, mely tele van szebbnél-szebb emlékekkel.

 

View this post on Instagram

 

#заброшеннаяРоссия #брошенное #заброшенное #заброшки #заброшка #заброшенноесело #заброшеннаядеревня #староесело #стараядеревня #родныепросторы #роднаястарина #роднаяистория #путешествияпороссии #abandoned #охотникзаисторией #впоискахстарины #Оренбуржье #Оренбургскаяобласть #домиквдеревне #явижупрошлое #streetfoto #bandorebelz #welcometwoneverland #photorussia #rosphoto #abandonedchurch #abandoned #triptoRussia #abandonedRussiа #abandonedafterdark @newshabar @mydigworld @abandonedafterdark

A post shared by Алексей Ушаков RUS Бугуруслан (@alex_ushakov56) on

19. Esküvői fotós vagyok, és a hétvégén a vőlegény a legjobb barátjával kért egy képet, aki segített neki az élete egy nehéz szakaszában. Ez az egyszer elkóborolt félszemű hercegnő tudja, hogy szeretve van.

20. Ez az 53 éves fiú, Down Down-szindrómával, találkozott az apjával, miután először eltöltött egy hetet egyedül

via GIPHY

Te melyik képen hatódtál meg?

↑ Tedd fel kérdésed! ↑

Ezt is nézd meg!

18 született zseni, aki az ötletességével mindenkit ámulatba ejt

10 természetes illat, amely elriasztja a szúnyogokat azon nyomban