in

20 fotó, ami bizonyítja, hogy a kutyák törődése semmihez sem fogható

Egy nemrégiben készült tanulmány kimutatta, hogy négy lábú barátaink intelligenciaszintje magasabb, mint gondoltuk. Pusztán a hangunk és az arckifejezésünk alapján képesek megállapítani, hogy boldogok vagy éppen szomorúak vagyunk. Ha pedig azt tapasztalják, hogy valami nincs rendben, akkor mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy a segítségünkre legyenek. Épp, mint a most következő aprócska hősök…❤

Ő itt Tony. Tony nem volt hajlandó magára hagyni a balesetben megsérült gazdáját, még a mentőautóba is megpróbált utána ugrani.

Ez a kutyus mindent megtesz, hogy az aprócska betegeskedő gazdája minél hamarabb felépüljön.

,,A kutyáink mindig édesanyám segítségére sietnek, amikor betegeskedik.”

Ez a kis fickó így szokta várni, hogy a gazdája hazaérjen a munkából.

Szemmel láthatóan alig várta már, hogy a kis gazdája hazaérjen az iskolából.

via GIPHY

Ez a kutyus tudja, hogy betegség idején különösen fontos a hidratáltság.

,,Ilyen barátok között nincs is szükségem gyógyszerekre a felépüléshez…”

Anyai gondoskodás.

via GIPHY

Úgy tűnik, valaki nagyon örül az új kis testvérkének.

,,Így vár haza engem a kutyám.”

via GIPHY

Ez a kisbaba nagyon szerencsés, mert a világ legjobb tanárától sajátíthatja el a kúszás alapjait.

via GIPHY

,,Éjjel-nappal védelem alatt tartja a megsérült feleségemet.”

Ő itt Eddie. Eddie egy terápiás kutya, aki mindennap egy játékokkal teli hátizsákkal járja a gyermekkórház szobáit, hogy felvidítsa és játsszon picit az apró betegekkel. Eddie egy négy lábon járó angyal.

Bár még csak 3 napos, máris van egy barátja.

Ő itt Duncan. Duncan megérzi, ha a gazdájának leesik a vércukorszintje és azonnal a segítségére siet egy dobozos üdítővel.

via GIPHY

,,Biztos vagyok benne, hogy a kutyám tudja, hogy terhes vagyok.”

,,Bár nagyon félek a porszívótól, ezt a kisembert akkor is megvédem mindenáron.”

via GIPHY

,,Apám egy hete van kórházban. Ma van a születésnapja, és az egyetlen dolog amit akart, hogy láthassa a kutyáját.”

,,A nap legjobb pillanata, amikor hazaérsz a munkából, és a legjobb barátod így fogad…”

Forrás: liked.hu

↑ Tedd fel kérdésed! ↑

Ezt is nézd meg!

15 térkép, ami garantáltan érdekesebbé tudná tenni földrajzkönyveket

23 lenyűgöző felvétel, ami megmutatja, milyen fejlődésen megy át egy magzat a születés előtt