in

20 fotó igazolja, hogy a szeretet sosem múlik el

Mindannyiunk életében születnek olyan szívmelengető pillanatok, csodálatos emlékek, amelyeken szívesen elmerengünk és gondolatainkban bármikor szívesen felidézzük ezeket a régi emlékeket.

Vannak akik nem elégednek meg ennyivel és felteszik a kérdést, hogy miért csak gondolatban éljék át ezeket a csodálatos pillanatokat, amikor lehetőség van rá újra átélni. A most következő cikkünk olyan emberekről szól, akik pontosan ezt tették.

Ha megfigyeljük az alábbi képeket, akkor rá fogunk döbbenni, hogy a környezetünk, a körülményeink lehet, hogy óriási változáson mentek keresztül, de egy dolog biztos mindvégig változatlan maradt, ez pedig nem más, mint a szeretet.

1. Az első pillanatban egymásba szerettek,

az évek alatt semmi sem változott, csak két szép gyermekkel lettek gazdagabbak.

2. Még mindig ugyanúgy szeretik egymást…és a tortát is.

3. Az a nézés világosan mutatja, hogy ez a szerelem a sírig tart.

4. Ő még most is az apukája pici lánya…

…még ha nem is olyan pici.

5. 10 év különbség.

6. A fiúk már csak fiúk.

7. Fejjel lefelé szeretet.

8. Testvérek.

9. Túlnőtt rajtuk a ‘kisördög’.

10. Apa és fia, 60 év múlva.

11. Tökéletesen rekonstruált családi pillanat.

12. Mert a barátság örökre szól.

13. Még mindig a kajálás az életük.

14. 23 évvel később.

15. Egy háromkerekű tricikli mindig jó ok arra, hogy összevesszenek a testvérek.

16. A rosszalkodás a vérükben van.

17. Születésnapi parti.

18. Pizsama-mánia.

19. Az évek rohannak, de ez a család még mindig összetart.

20. Egy utazás mit sem ér barátok nélkül!

Forrás: liked.hu

↑ Tedd fel kérdésed! ↑

Ezt is nézd meg!

A 12 leghosszabb ideig élő állat a Földön, amelyek régóta gazdagítják bolygónk élővilágát

18 élő hollywoodi legenda, akkor és most