20 szokatlan tény a testünkről, amit nem tanítottak meg nekünk az iskolában

Összegyűjtöttünk nektek néhány érdekességet az emberi testről, amit valamiért senki sem tanított meg nekünk az iskolában:

  • Az emberi szervezet által termelt nyál mennyisége meglepő: egy nap körülbelül annyi nyálat termelünk, amivel meg lehetne tölteni egy 0,5 literes palackot. Néha még többet is, a nyál mennyisége ugyanis nagyban függ attól, hogy milyen ételeket fogyasztunk.
  • Körülbelül 160 milliárd ér található az emberben. Ha egy vonalba raknánk őket, akkor az így kapott lánc 160 ezer kilométeres lenne, vagyis négyszer körbe lehetne tekerni vele a Földet az Egyenlítő mentén.
  • Az emésztőrendszerünk szintén nagyon hosszú: a vastagbél, a vékonybél és a gyomor együtt körülbelül 9 méter, vagyis nagyjából akkora, mint egy 3 emeletes épület magassága.

  • A felnőttek és a gyermekek felépítése nagyon eltérő. A fő különbség a csontok számában rejlik: egy gyermeknek átlagosan 90-95-tel több csontja van, mint egy felnőttnek. Ennek oka az a tény, hogy fejlődés közben bizonyos csontok összeforrnak.
  • A testünk nem csak a száj segítségével képes érezni az ízeket. Próbáld ki: ha bekened a sarkadat hagymával vagy fokhagymával, akkor körülbelül 1 óra múlva érezni fogod annak az ízét a szádban.
  • Egy személy kb. négy másodpercenként pislog – ez kb. 15 pislogás per perc. Egyszerű számítások segítségével kideríthetjük, hogy egy nap körülbelül 20 ezerszer pislogunk. Egyúttal az is kiderül, hogy a nap folyamán körülbelül 1,5 órát töltünk csukott szemmel a pislogás miatt.
  • A nyál mellett baktériumok is vannak a szánkban. Sok baktérium. Több, mint ahány ember él a bolygón – körülbelül 7,6 milliárd.

  • Ha lehetséges lenne fényképezőgépet csinálni az emberi szemből, akkor annak a felbontása körülbelül 576 megapixeles lenne. De az agyunk nem képes ekkora mennyiségű adatot feldolgozni: becslések szerint csak 2,5 millió GB-nak megfelelő adatot képes tárolni.
  • Ha nem vagy biztos a lábad méretében, csak vess egy pillantást az alkarodra. A lábad mérete pontosan akkora, mint a csukló és a könyök közti távolság.
  • Az emberi köröm egyáltalán nem olyan lassan nő. A kezünkön a körmök körülbelül 3,47 mm-t nőnek havonta, és a leggyorsabban a középső ujjunkon lévő köröm nő. A lábkörmeink ennél kétszer lassabban nőnek. Fun fact: az emberi köröm növekedésének sebessége nagyjából megegyezik azzal, amilyen gyorsan a kontinensek távolodnak egymástól.

  • Nagyon sok bőrsejtet veszítünk nap mint nap. A számuk akár az 1 milliót is elérheti, óránként ugyanis nagyjából 30-40 ezer elhalt bőrsejtet veszítünk. Ez egyben azt is jelenti, hogy a házunkban képződő por nagy része a saját bőrünkből áll.
  • Egy egészséges emberi testben körülbelül annyi vas található, ami elegendő lenne egy 4 gramm súlyú kis vasgolyó létrehozásához.
  • Van egy elterjedt tévhit, ami szerint csak a nők haja hullik nagy mennyiségben, de ez nem igaz. A nők és a férfiak nagyjából ugyanannyi hajszálat veszítenek nap mint nap: a nők 50-100 hajszálat, a férfiak pedig 25-100 hajszálat.

  • Az újszülöttek szeme mindig szürke vagy kék. A testünkben speciális sejtek találhatók, az úgynevezett melanociták, amik felelősek a melaninfehérje kiválasztásáért a szükséges területeken, ideértve a szem íriszét is. Mivel az anyaméhben mindig sötét van, ezért a csecsemők szemének a színe csak szürke vagy kék lehet születéskor, mivel a melanociták csak a fény hatására kezdik meg a munkájukat. Egyúttal ez magyarázza azt is, hogy miért változik meg olyan sokszor a gyermekek szemszíne.
  • Az ujjaink nagyon érzékenyek. Sokkal apróbb tárgyakat is képesek vagyunk vele érezni, mint gondolnánk. Példaként hasonlítsuk a Földhöz: ha az ujjaink akkorák lennének, mint a Föld, akkor képesek lennénk vele az olyan apró tárgyak, mint a házak, autók és fák érzékelésére is.
  • A testünk hatalmas mennyiségű hőt termel. 1 óra alatt nagyjából akkora mennyiségű energiát bocsátunk ki, mint egy 100 W-os izzó.

Forrás: liked.hu

Mi a véleményed?