21 alkalom, amikor a dolgokat teljesen átváltoztatta a magasnyomású mosás

Az idő romboló hatással van mindenre, aminek szépnek és tündöklőnek kellene lennie. Mivel azonban az idő múlásával elkerülhetetlenül bekövetkező amortizáció folyamata rendkívül lassú, ezért sokszor észre sem vesszük, hogy mennyire megfakultak kedvenc dolgaink. Legalábbis amíg rá nem szánjuk magunkat, hogy egy magasnyomású mosó segítségével kicsit „újraélesszük” azokat. Cikkünk hősei is ezt tették, melynek eredményeképpen kiderült, hogy szeretett verandájuk, kerti bútoraik vagy homlokzataik teljesen másképp néznek ki, mint gondolták.

Ez a nő egy magasnyomású mosót kapott a születésnapjára, ám ahelyett, hogy takarítana, inkább a művészetét fejezi ki vele. És milyen jól teszi…😯

Egy gát magasnyomású tisztítása Kelet-Németországban.

Csak nézd. És élvezd.

,,A feleségem azt akarta, hogy új szőnyeget vegyek a régi helyett, én azonban inkább megtisztítottam. Ezen a képen épp a takarítás felénél jártam.”

,,A városban, ahol lakom, lemosták a városházát.”

,,50 dollárért vettem, majd 10 percen át mostam 210 bar nyomással.”

Magasnyomású mosóval okozott “vandalizmus”, valahol Nyugat-Londonban.

,,A szüleim terasza a takarítás előtt, és után. Azt hitték, hogy ezen már csak az újraburkolás segít.”

Kiderült, hogy ennek a régi szőnyegnek a mintája nem is kopott el – mint ahogy azt a tulaj gondolta.

Senki sem tudta, hogy van alattuk egy sakktábla is.

Néha ennyi is elég hozzá, hogy széles mosollyal érjen haza az ember.

2 óra munka, de az eredmény önmagáért beszél.

Egy bécsi épület – félig megtisztítva.

,,Új kerítést akartam építtetni, de gondoltam adok még egy esélyt a magasnyomású mosásnak…és milyen jól tettem.”

,,Valószínűleg az egyik leglátványosabb munka, amit életemben csináltam.”

Egy kis mosás itt-ott, és voilá: lett egy új ház.

,,Az első mosásom, mióta megvettem.”

Ne tévesszen meg a látszat: ez ugyanaz a szék.

10 évet töltöttek a kertben, megérdemelték már.

A blöki is jobban érzi magát a tisztaságban.

,,-Lemostad már a barna székeket?” ,,-Milyen barna székeket?!”

via GIPHY

Forrás: liked.hu

Mi a véleményed?