Ha nyitott szemmel járunk és eléggé szemfülesek vagyunk, nem mindennapi dolgokra, történésekre lehetünk figyelmesek.
Az alábbi emberek megélték ezeket a különös pillanatokat és sikerült lencsevégre kapniuk:
Főzés közben megrepedt kemény tojás, ami maga is csirke alakot öltött.
,,Csak nézegettem a képeimet és hirtelen rájöttem: ugyanazt a bikát fotóztam le, 5 év különbséggel…”
Karácsonyra kapta ezt a könyvet, melynek mint kiderült: a főszereplője saját maga…?
Teljesen véletlenül ugyanazt a rajtszámot kapta, ami a pólóján szerepelt, de ha ez nem lett volna elég, még a versenyideje is „33607” volt.
Egy, a vásárlók elől tökéletesen álcázott fehér alapon fekete pöttyös papucs.
Az olaszországi Santa Cristina Valgardena településen szállt meg, amikor hirtelen rájött: két éve a környező hegy a háttérkép a mobilján.
24 hihetetlen véletlen, amit egyszerűen nem lehetett fotó nélkül hagyni,,A feleségem vásárolta nekem ezt a zoknit…”
Vajon mindkét autó hozzá tartozik?
Még az árnyék is tudja, hogy ő egy kutya…?
Egy látványos hiba a Mátrixban.
,,Az autóm mögött egy pontosan ugyanolyan autó állt, és miközben le akartam fotózni, a háttérben elhaladt még egy ugyanilyen…”
Bart Simpsonos csoki, aminek a csomagolása tökéletesen passzol a hajához.
Ennek mennyi az esélye?
😀
A tartály tükröződése tökéletesen kiegészíti a hátteret.
Egymást kiegészítő brit érmék.
,,Egy éven belül másodszor fogom ki ugyanazt a halat…”
Vajon ugyanazt a filmet is próbálják kikölcsönözni éppen?!
Egy köröm, ami tökéletesen illeszkedik ehhez a csomagoláshoz.
Itt pedig egy narancs, ami majdnem ugyanolyan színátmenetben pompázik, mint a lány haja.
Cégek, melyek látszólag ugyanazt a fotót használták fel a csomagolásuk elkészítéséhez.
Megtalálta saját maga játékfiguráját…
Úttesten áthaladó őzek, akik illedelmes módon az erre figyelmeztető tábla vonalában kelnek át az úttesten.
Egy zsebkendős doboz, ami hasonlít ennek a pólónak a dizájnjára.
,,Egy idegen férfi készítette rólam és a lányomról ezt a képet, majd odajött hozzánk és azt mondta: lefotóztam Önöket 10 év múlva…”
Meghibásodott Mátrix
Forrás: brightside.me