in , ,

51-es körzet

Rengeteg találgatást hallottunk már az 51-es körzetről. Általában minden hír csak az Ufókról szól.

De vajon ezeknek mennyi is a valóságalapjuk? Ennek fogunk most utána járni.

Kezdjük az alapokkal. A körzet helye: Lincoln megye, USA, Nevada.

1954-ben nyitotta meg kapuját, bár nem mindenki előtt nyílt meg.

Az közemberek nem mehetnek oda, mivel ez a hely egy szigorúan őrzött terület.

Az Amerikai Egyesült Államok katonai erejének a fennhatósága, azon belül is a légierőhöz tartozik.

Groom Lake-ben helyezkedik el, ami egy kiszáradt tó, nagy része titkos katonai kísérleti fegyverek tesztelésére van fenntartva.

Hivatalosan majd csak közel 60 év után, 2013-ban került sor arra, hogy elismerjék létezését. Addig még a létezése is titok volt. A CIA 2013. augusztus 16-án ismerte el, mert kiderült, hogy titkos felderítő egységeket fejlesztettek a hely lebuktatására.

Hivatalosan azt sosem ismerték el, hogy lenne közük bármilyen UFO-val kapcsolatos tevékenységhez.

Az Amerikai Egyesült Államok Légierőjének hatalmas Nevadai Teszt-és Gyakorló Terület nevezetű körzetében helyezkedik el. Ami érdekes, hogy a létesítményt a 99. Air Base Wing irányítja, ami a támaszponttól úgy 300km-re található.

A tiltott terület feletti légteret „The Box”-nak hívják. Mivel nagyon nagy a titkolózás a bázissal kapcsolatban, ezért sokan úgy gondolják, hogy ez csak azért lehet, mert idegen életformákkal foglalkoznak.

Sokan állítják, hogy nem egyszer láttak már ott csészealjat repülni, vagy hatalmas lebegő fényeket, amik akkorák voltak, mint 3 utasszállító repülőgép.

Bárki, aki megközelíti a létesítményt, azt figyelmeztetés nélkül lelövik.

A terület titokzatossága miatt rengeteg földönkívüli film készült már a helyről.

Több olyan eset is volt, amikor egy kép miatt rátörték a házat emberekre. Ilyenkor mindig hiányoznak a hivatalos dokumentumok a házkutatási parancshoz. Emellett a bíróság az okokat nem mondja el a tárgyaláson, plusz titkosítva vannak a vádlottak aktái is. Lefoglalják minden elektronikai eszközüket, beleértve a telefont, számítógépet, sőt még a tv-t is néhány esetben, ha az tartalmaz belső memóriát.

Sokan azt állítják, hogy ezen a képen nem egy repülő gép pilóta van hanem egy UFO ruhás férfi.

De nem ezt volt az egyetlen ilyen téma.

Legtöbben azt mondják, hogy ha Rachel nevezetű városba tartózkodnak akkor esténként láthatni idegeneket. Állítások szerint azért van ott az 51-es körzet mert oda zuhant le egy űrhajó amit folyamatosan vizsgálnak.

De ami az ufó történetekről terjednek annak még is mi lehet az oka?

Az egyik ok nem más mint hogy az emberek szeretnek bele magyarázni dolgokat mindenbe, és szeretnének hinni abba hogy nem csak mi vagyunk az egyetlen intelligens élőlény a világűrben.

A remény mindig ott volt az embereknek, ez is egy ilyen dolog ami inkább reményt ad sok ember számára. Ezek az emberek inkább olyanok, akiket könnyebb befolyásolni mint másokat.

Ami nem csak azért veszélyes mert sokan vannak, hanem azért mert mint említettem szigorúan őrzött területről beszélünk. Nem egy ember halt már meg amiatt hogy láthassa az ufókat.

A másik ok az meg inkább anyagi.

A körzet környéke egy sivatag és kevés pénz folyna be alapból, de mindig van egy de. Ha fent tartják ezeket a mítoszokat akkor tudnak bevételt csinálni. Rengetegen csináltak ajándék tárgyakat amiket árulnak különféle hotelek és éttermek amik Nevada fő látványosságává váltak.

Szóval a remény és a pénz ami ezeket a kitalációkat táplálják. Ezek olyan hiedelmek amik valószínűleg sosem fognak eltűnni közhiedelemből.

Sajnálom azokat akik a reményt elveszítik mikor rájönnek, hogy egy mítoszban hittek csak és azokat még jobban akik azért veszítették el az életüket mert beléjük táplálták azt hogy muszáj elfogadnia ezeket a tényeket és követniük.

Remélem egyszer mindenki meg kapja ami jár neki hogy kihasználják az emberek ilyen fajta naivitását.

↑ Tedd fel kérdésed! ↑

Ezt is nézd meg!

Szívmelengető pillanat: az autista fiú megható módon kíván anyjának ‘Boldog születésnapot’

Tönkretesszük a Földünk, avagy mióta vagyunk rossz hatással rá?