in

7 bizonyíték a Föld 50 évnyi drasztikus változásáról

Hihetetlenül hangzik, de egy legutóbbi felmérés szerint az elmúlt 50 év tudományos és tömeggyártási fejlődése egy új földtörténeti korszakot idézett elő. Rendszerint alábecsüljük az emberiség hatását a Föld légkörére, óceánjaira és vadvilágára.

A Bright Side segít bepillantást nyerni a rengeteg pozitív és negatív következményre, ami a Földet érte az emberiség tevékenysége során.

A NASA „előtte-utána” fotói a bolygó felszíni átalakulásainak:

1. Kiszáradó tavak

Poopó Bolívia második legnagyobb tava, és mindig központi forrása volt a halászatnak a helyiek számára. Most a bányászat és földművelés miatt lényegében kiszáradt. Az az érdekes, hogy nem ez az első eset. Mikor Poopó legutóbb 1994-ben kiszáradt, jó néhány évbe került mire újra elegendő lett a vízmennyisége, és még hosszabb időbe mire a helyi ökoszisztéma helyre állt.

2. Olvadó gleccserek

Ez a legnépszerűbb svájci síparadicsom, a Matterhorn Hegység. Vess egy pillantást mennyi hó maradt 1960 augusztusában (bal), és 2005 augusztusában ahhoz képest (jobb).

3. Légszennyezés csökkenés

Nem minden általunk alakított változás hat negatívan a Földre. Például a NASA nyilvánosságra hozott egy műholdfelvételt, amely a nitrogén-dioxid csökkenését mutatja 2005 és 2011 között. 2005 óta az amerikai kormány bevezetett egy környezetvédelmi reformcsomagot, és számos közüzem állt át a fekete kőszénről földgáz használatra.

4. Műszigetek

Dubai kormánya, hogy a tengerparti turizmust fellendítse 2,5 millió m2 területen építtetett mesterséges szigeteket. A leghíresebbek ezek közül melyek pálmafa alakúak.

Frappáns illusztrációk mutatják be, hogy az emberek is mennyit változtak 50 év alatt.

Gondoljunk csak bele, nem is olyan régen csak néhányunknak volt mobiltelefonja, és csak álmodtunk önvezérlésű autókról, és az internet is csak egy távolinak tűnő ötlet volt.

Manapság már el sem tudjuk képzelni az életünket telefon nélkül, és közel 3,5 milliárd ember használja folyamatosan az internetet.

5. Kommunikáció

3 milliárd közösségi felhasználója van a világhálónak az egész világon. Egyfelől az internet használata olcsó és könnyű manapság, másfelől a verbális kommunikáció drasztikusan visszaesett a 20 évvel ezelőtti személyes kapcsolattartás szintjéhez képest.

6. Divat

Régebben a textil fajták és öltözködési stílusok egy-egy kultúra meghatározó elemeinek számítottak. Az elmúlt néhány évtizedben a globalizáció hatására a divat globálisan terjedt el, tükrözve a kultúra és a mindennapi élet változásait.

7. Gyermeknevelés

Rengeteget változott a gyermekek nevelése is. És igen, nagyban közrejátszott ebben a technika fejlődése is. Míg a szabadtéri elfoglaltságok és a könyvek olvasása még mindig fontos a fiatalok fejlődésében, a legtöbb szülő inkább valamilyen kütyüt használ gyermeke figyelmének lekötésére.

↑ Tedd fel kérdésed! ↑

Ezt is nézd meg!

7 túlélő gyakorlat nem mindennapi szituációkra

10 elképesztő dolog, amit nem tudtál a testedről