7 német sajátosság, amit a magyaroknak időbe telik megszokni

A legtöbb országban a hagyományos törvények mellett vannak olyan kimondatlan szabályok, melyek nagy meglepetésként tudják érni a külföldről érkezett embereket. Ez alól természetesen Németország sem kivétel. Az itteni életnek vannak olyan sajátosságai, melyek bár a helyiek számára teljesen rutinszerűnek tűnnek, a turistáknak és külföldieknek bizony időbe telik megszokni.

Összegyűjtöttünk néhány olyan érdekességeket, amik a legnagyobb meglepetést tudják okozni, amikor valaki látogatást tesz Németországban.

1. Nem szokás mezítláb lenni otthon.

A külső hőmérséklettől függetlenül a németek mindig hordanak valamit a lábukon a ház körül. Ezek lehetnek papucsok, sportcipők vagy egyéb lábbelik, például bakancsok, melyekben a ház körül dolgoznak. Ennek oka rendkívül egyszerű: a német házakban ugyanis mindig nagyon hideg a padló, az emberek pedig könnyen megbetegednének, ha nem vigyáznak. Sose utasítsd el a papucsot, amikor egy német házba belépve felajánlják neked.

 

Ez a cipőviselési kényszer olyan helyzetekre is kiterjed, amikor a lábak nem is érnek a talajhoz. Fiatal szülők mesélték például, hogy hallották, ahogy a babakocsiban mezítláb tolt gyermekük láttán az egyik járókelő meglepődött: ,,Mi? Cipő nélkül?” – pedig a külső hőmérséklet bőven 30°C felett volt.

2. Megtagadják a gyermek anyakönyveztetését, ha a szülők furcsa nevet találnak ki neki.

A gyermekek születésekor a szülők egy kérelmet nyújtanak be a Standesamt regisztrációs irodához az általuk választott névvel. Ha a szülők által választott név furcsán hangzik önmagában vagy a vezetéknévvel együtt, akkor a kérelmet gyakran elutasítják. Mivel az újbóli kérelem benyújtása már meglepően költséges, ezért a németek igyekeznek inkább hagyományos, egyszerű neveket adni a gyermekeiknek.

3. A németek nem moshatnak otthon autót.

Németország legtöbb régiójában tilos az autót nem erre kijelölt helyen mosni. Ez azért van, mivel így próbálják elkerülni azt, hogy a piszkos víz a talajba kerülve negatív módon befolyásolja a természetet. Éppen ezért azonban rendkívül népszerűek például az önkiszolgáló autómosók az országban, ahol a sofőrök gyorsan és olcsón moshatják le a kocsijukat, az ehhez használt víz pedig nem jut be a talajba: összegyűjtik, leszűrik, sőt újra is hasznosítják.

4. A zöldségszezon kezdetével megőrülnek az emberek.

Az ősz beköszöntével a németek piacokra vonulnak a zöldségekkel, és minden létező ételhez hozzáadják őket. Még külön fesztiválokat is tartanak bizonyos zöldségek számára. A Grünkohlessen például egy téli rendezvény, amikor az emberek játékokkal, sétákkal, közös étkezésekkel és tánccal ütik el az időt.

5.  Az Autobahnon tilos lehúzódni és kifogyni az üzemanyagból.

Az Autobahn igazi mérföldkő Németországban. Ezen a gyorsforgalmi úton nincs maximum sebességkorlátozás, ellenben van egy minimum: a mopedek, robogók és minden olyan eszköz, ami nem képes elérni a 60km/h-ás sebességet, azoknak tilos felhajtani rá.

Tilos továbbá minden olyan megállás az autópályán, ami nem kapcsolódik az autó közvetlen meghibásodásához, és meglepő módon büntetést kaphatunk azért, ha kifogy a benzin a kocsinkból, mivel ezzel zavarjuk a többi közlekedőt.

6. Nem töltenek túl sok időt a nyaralóban.

A németek imádnak kertészkedni, ezért sokuknak van nyaralója vagy hétvégi háza, ahol hódolhat ennek a szenvedélynek. Szigorú szabályok vonatkoznak azonban Németországban a vidéki- és hétvégi házakra: nem lehetnek palota méretűek, maximum 24m2-esek. Ennek ellenére minden megtalálható bennük, amire egy embernek szüksége lehet.

A telkek átlagos mérete 3 hektár, melyek egyharmadát általában gyümölcstermesztésre, másik harmadát zöldségtermesztésre, a maradék részét pedig rekreációs célokra használják. Tilos magas fákat termeszteni, medencét ásni vagy a teljes telek területét burgonyaültetvényként használni. Még a grill beindításához is tárgyalni kell először a szomszédokkal, máskülönben, a szabályok megsértéséért pénzbüntetés járhat.

7. A sértegetésért komoly bírság járhat.

A sértegetésért járó büntetés mértékét az ország büntető törvénykönyve rögzíti. A jogsértés típusától függően a sértegetés pénzbírsággal, de akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Ha valakinek nyelvet nyújtunk, akkor általában 150 eurós bírságot kell fizetnünk, míg ha valakit idiótának nevezünk, azért már 750 eurós bírság jár. A sértegetésért kiszabott pénzbírság mértéke egyébként a 4000 eurót, vagyis a közel másfél millió forintot is elérheti.

Neked mi okozta a legnagyobb meglepetést Németországban?

Mi a véleményed?