in

Ágyban kapja a reggelit Pufi, a sün. Ő lett az internet sztárja!

Ki ne szeretné ágyba kapni a reggelit? A kis sünnek úgy látszik ez a vágya teljesült. Na jó, ha nem is a saját ágyában, de egy óriási puha hálóhelyen fogyaszthatja el a reggeli táplálékát. Ezzel a szokásával pedig akár világhírűvé is válhat.

Süni

Pufi, a pár hetes csöppség egyedül és árván maradt, amikor rátaláltak, még a szeme sem volt kinyílva. Szerencsére gondoskodó kezek elszállították egy rendelőbe, ahol megfelelő ellátásban részesült.

Az elsősegélyt nyújtó állatorvosnő pedig úgy döntött, hogy szárnyai alá veszi Pufit. Így, amíg meg nem erősödik, egészen kitüntetett figyelemmel ápolják.

Hogy miért eszik az ágyban?

„Nyaralni mentünk, és természetesen, mivel négyóránként eszik, magunkkal vittük Pufit is. Evés után a sünik nagyon aktívak, így kell neki egy nagyobb terület, ahol biztonságosan mozoghat. Ezért került az ágyra.” – osztotta meg az érdeklődőkkel az állatorvos.

Pufi, mivel védett állat, októberben, ha eléri az életkorának megfelelő testsúlyát, visszakerül természetes életközegébe.

Forrás: twice.hu

↑ Tedd fel kérdésed! ↑

Ezt is nézd meg!

„Lefekvés” – szól az édesanya. Nézd meg, hogy miként reagálnak erre az ikrek

A legstílusosabb kutyabirodalmak