Rohan az idő, az idő vasfoga… és mi sokszor csak évek múltán vesszük észre, hogy mennyi minden megváltozik körülöttünk.
A következő képek remekül szemléltetik az idő múlását és annak következményeit:
A két macit 1985-ben vásárolták egy kisfiúnak. A bal oldalit a kisfiú megkapta és használta, a másikat a szülők eltették a szekrénybe, hogy a fiú első gyermekének adják oda.
A szerzetes 20 éve ezen a helyen imádkozik mezítláb.
Mosás után látszik, milyen koszos volt a new yorki ház.
Egy bank, aminek így fest a padlója. A lyukak helyén állnak az ügyfelek.
Érmék sorrendben: a legfiatalabbtól a legöregebbig.
Egy utcai oszlop és a reklámplakátok által kreált „bőre”.
Íme egy arc, amit 28 évig tűzött egy oldalról a nap. Viselője lassan 3 évtizede autós futár.
Ez az ezüst dollár 1952 óta volt a nagypapa zsebében.
A rádió gombja úgy kopott el, hogy viktoriánus portré alakja lett.
Ahogy a nap megsüti a lámpát, az felerősíti a fényét, és minden nap kicsit roncsolja a füvet.
A pisai ferdetorony lépcsője folyamatosan kopik, ahogy járnak rajta.
Torontóban ez az oszlop több éve segít a megpihenni kívánó embereknek. Illetve segített, mert a sok könyökléstől végül elkopott.
1924 óta jó sok tulajdonost és történetet is megért ez az étterem, aminek mindig a régire tették az új padlóját.
A kavargatás nyoma
Egy régi szomszéd emléke
Forrás: boredpanda.com