Courtney Stensrud három évvel ezelőtt, mindössze 21 hetes volt, amikor megszületett. Ő egy igazi csodagyerek, hiszen senki nem gondolta volna, hogy életben marad. Édesanyja egy méhen belüli fertőzésnek köszönhette a koraszülést.
A kislány születése igazi csoda volt, hiszen nagyon kevés gyermek éli túl az ilyen rövid terhességet. De 21 hetes és 4 napos korában meglátta a napvilágot és
– Írtak már 22 hetes és 23 hetes koraszülöttről is, de 21 hetesről még nem. Ezért tudtam, hogy nagyon kicsi vagy szinte semmi esélye nincs kislányomnak a túlélésre, mondta Courtney a CNN-nek.
Az orvosok azt mondták ne is nagyon gondoljon bele abba, hogy a gyermeke túléli ezt a nehéz időszakot.
Courtney megszületése után azonnal gyermekével szeretett volna lenni és most, három évvel később a kislány egészséges, semmi baja nincs.
Courtney pedig reméli, hogy esete más koraszülött babákat szülő édesanyák számára reményt ad a jövőben.
A lenti filmben több képet is látsz a kislányról és édesanyjáról, illetve a már három éves gyermekről.
Nagyon jó látni, hogy ilyen szép kislánnyá fejlődött a baba és hogy az orvosi ellátás ma már lehetővé teszi, hogy a koraszülött gyermekek is esélyt kapjanak az életre.