in

Vékony csíkokra vágja a papírlapot. Elképesztő dolgot készít belőle!

A mai gyerekek már talán nem is tudják, hogy milyen az, mikor az ember magának tervez játékot, amit majd meg is valósít. Annál nagyobb és értékesebb darab biztosan egy jó ideig nem lesz.

papír

Most egy olyan cuki papírjátékot készíthetünk el, amelynek biztos a kicsik, de még a felnőttek is örülni fognak.

Szükséges kellékek:
– olló
– vonalzó
– ceruza
– üres golyóstoll
– ragasztószalag
– A4-es lap

Elkészítés:
A lapra összesen nyolc, egyforma nyújtott téglalapot kell megrajzolni, a kisfilmben látható módon. Egy téglalapnak a szélessége 3,5 cm kell legyen, a hosszúságát pedig 3 részre kell osztani. Az A-szakasz 3,5 cm, a B-szakasz 5 cm, míg a C-szakasz 6 cm kell legyen, ezeket egy üres golyóstollal érdemes bejelölni úgy, hogy a vonalzóval egyenes, nyilván láthatatlan vonalakat húzunk.

A csíkokat ezután ollóval fel kell vágni, majd a kis téglalapokat a meghúzott vonalak mentén, amit korábban az üres golyóstollal végighúztunk, be kell hajtogatni. Ha ez megvan, akkor a ragasztószalaggal a két véget erősítsük egymáshoz. Újabb ragasztás jön: páronként illesszük össze a kis háromszögű elemeket, majd ezeket is össze kell ragasztani.

Az immár négy elemet tartalmazó két sort is a végeiknál össze kell illeszteni. Kész is, lehet játszani, meglepően különleges minták, alakzatok jelennek meg a szemünk előtt.

Forrás: filantropikum.com

Ezzel a módszerrel akár több kiló meggyet is kimagozhatsz percek alatt!

Zsiráf rolád