Néhány színes ceruza szükséges csak, és olyat alkothatunk, ami egyszerre szép, hasznos, és jól mutat bármilyen típusú lakásban. Ráadásul ajándéknak is jó ötlet.
A lakást díszítő tárgyak sokszor figyelemfelkeltőek, és meghatározzák egy élettér stílusát, hangulatát. Ha jól választunk, nem csak hangulatos, hanem egyben praktikus használati/díszítő tárgyakkal ruházhatjuk fel lakásunkat. Az alábbi videó segítségével egy újszerű praktikát tanulhatunk, és egészen különleges tavaszi hangulatú gyertyákat készíthetünk.
A legfontosabb kellékünk, amire szükségünk lesz az egy nagy doboz, minél színesebb zsírkréta.
Fogjunk egy üvegpoharat, majd legelső lépésként helyezzük el az aljában a kanócot. A zsírkrétákról szedjük le a papírborítást, majd tőrjük őket apróbb darabokra, és színek szerint tegyük őket külön pohárkákba. (A pohár bírja a mikróhullámú sütőt.)
Mindegyik pohárba tegyünk viaszreszeléket, és tegyük be a mikróba, hogy össze tudjanak olvadni. Ezután poharanként töltsük bele az üvegtartályba, várjuk meg, amíg az első megköt egy kicsit, majd tölthetjük rá a másodikat.
Forrás: twice.hu