10 olyan hétköznapi dolog, ami más országokban extra kínosnak számít

Amikor külföldre utazol, kutya kötelességed alaposan utánanézni, mit szabad és mit illik, mit nem illik tenni az adott ország és kultúra szabályai szerint, máskülönben komoly csávába kerülhetsz.

Reméljük, még nem futottál bele olyan helyzetbe, amikor hiányos információk miatt te húztad a rövidebbet, hiszen ezek a kellemetlen élmények keresztbe tesznek a nyaralásnak. A külföldi utak lényege amúgy is a kikapcsolódás és az idegen kultúra, gasztronómia és természeti kincsek élvezete, kár lenne a ritkán adódó alkalmakat elodázni.

A brightside.me összegyűjtött 10 olyan jó tanácsot, amelyet az adott országban érdemes lenne betartani, máskülönben kellemetlen helyzetbe hozhatod magad.

1. Vigyázz, hol és mennyi borravalót hagysz Japánban, mert alapvetően illik. A számla végén azonban feltüntetik, hogy tartalmazza-e a borravalót vagy sem.

2. Nem illik elosztani az éttermi számlát Franciaországban, sőt, a pénzről beszélni sem illik.

3. Görögországban nem integetnek egymásnak, mert ez a fajta intés inzultusnak számít,

4. Nem illik a másik nem képviselőjéhez érni Indiában

5. Fényképeket készíteni engedély nélkül az Egyesült Arab Emírségekben, mivel törvényellenes és börtön, illetve pénzbírság jár érte

Photographing in the hot sun

6. Valaki elé bevágni a sorba Ausztráliában és Angliában igazi pofátlanság lenne

Queue

7. A biciklisávban gyalogolni elég nagy vétség Hollandiában, mivel rengeteg a kerékpáros

Amsterdammers on Bikes 29

8. Az OK kézjel Törökországban, Németország egyes területein és Brazíliában a középső ujj mutatásával megegyező jel

9. A bolgárok és az albánok fordítva bólogatnak (igen, világ – no, Bulgária és Albánia)

10. Szingapúrban sem madarat etetni, sem rágózni és szemetelni sem szabad, mert óriási büntetés ütheti a markod

Mi a véleményed?