in

Darabokra vágott egy régi törülközőt, majd zseniális dolgot készít belőle! – VIDEÓ

A használt törülközőket számos módon újrahasznosíthajuk, azonban a földmosón, és portörlőn túl sokkal szebb dolog is készülhet belőle. Vágjunk csíkokra néhány régi törölközőt, és kövessük nyomon az alábbi videót.


Ne dobjuk ki a kivékonyodott törölközőket, és konyharuhákat, hiszen remek színes fürdőszobai szőnyeg készülhet belőle. Akár ajándékban is fonhatunk egy párat ismerőseinknek.

Szükségünk lesz néhány színes törölköző csíkra, attól függően, hogy mekkora, és milyen színű szőnyeget szeretnénk. A csíkok kb. 2 cm-es szélességűek legyenek, minél hosszabbak, annál jobb.

Fogjunk három csíkot, és a végeiknél varrjuk össze erősen, így rögzítsük, hogy ne csússzanak szét. A három csík akár különböző színű is lehet, ennek már csak a fantáziánk szab határt. Kezdjük el összefonni, és, amikor elfogy egy csík, akkor varrjunk hozzá egy újabb csíkot.

Így fonjunk egy jó hosszú darabot, attól függően, hogy mekkora szőnyeget szeretnénk. Amikor ezzel készen vagyunk a földre letéve kezdjük feltekerni. Varrással rögzítsük a kezdőpontot, és csavarás közben is varrjuk össze, hogy minél masszívabb legyen a szőnyegünk.

Forrás: twice.hu

Mutatunk egy csodás hajfonatot, amivel mindenkit leveszel a lábáról!

Így készül a tökéletes csokoládétorta – Gordon Ramsay receptje!