in

Édesanyám, miért nem hiszed el, hogy gyönyörű nő vagy?!

Egy különös történet egy édesanyáról, akinek csodálatos gyerkőcei vannak.

No
“A telefonomon lévő fényképeket nézegettem, mikor váratlanul megjelent rólam egy fotó. Lesokkolt. Ki készítette ezt a fényképet és mikor? Nem szerettem magam azon a képen, még sírni is kezdtem. Mikor épp ki akartam törölni, belépett a kisfiam.
– Ki készítette ezt a fényképet? – kérdeztem idegesen. Megnézte az előnytelen alkotást, majd elmosolyodott.
– Én készítettem. Olyan szépen ültél a parton, meg kellett örökítenem a pillanatot – mondta.
– Előbb azonban illett volna megkérdezned, mielőtt lefényképezel, tudod ugye?
– Igen – vallotta be, majd hozzátette: – De anya, nem látod, hogy milyen gyönyörű vagy!
Nézem a képet, és próbálom meglátni rajta a szépet. Ekkor betoppan a lányom. Ő is vet egy pillantást a képre, majd így szól:
– Képeslapnak is lehetne használni, annyira szép vagy, boldognak tűnsz, gondtalannak. Nagyon tetszik ez a kép – mondja.
Sóhajtottam. Nagyon jólesett, amiket mondtak. Addig mindig a hibáimra koncentráltam, hogy kövér vagyok, hogy nem vagyok szép, hogy vastag a combom, a derekam. De most már azt is látom, amint egy fáradt anyuka végre pihentem, önfeledten néz a távolba, és örül, hogy a tengerparton lehet a családjával.
Azt is látom, hogy azok a vállak mennyire erősek, mennyi mindent kibírtak. Ahogyan sok nő, én is megharcoltam sok mindenért az életben. És ez a testemen is látszik. Igen, kövérebb vagyok, mint 10 évvel ezelőtt, de most mégis az jutott eszembe, mikor magamat néztem, hogy boldog vagyok. És ez az ami számít, függetlenül attól, hogy hogyan nézek ki. Persze igyekszem egészségesen étkezni, mozogni is, de ettől a pillanattól szeretni fogom a testem, mert jól akarom érezni magam a bőrömben.
Köszönet érte csodálatos gyerekeimnek, akik megváltoztatták az életem!”

Forrás: filantropikum.com

↑ Tedd fel kérdésed! ↑

Ezt is nézd meg!

Ilyen finom kekszet még nem ettél! És csak 3 hozzávaló és 3 perc szükséges az elkészítéséhez!

25 különleges fürdőszobai bútor raklapokból