in

Röpke 17 év múlva 200 éves lesz Jonathan, a világ legidősebb teknőse

A legidősebb nem szárazföldön élő állat egy Seychelle-szigeteki óriásteknős (Aldabrachelys gigantea hololissa), akinek az életkorát 183 évre becsülik, és Jonathan névre hallgat – és még az is lehetséges, hogy megéri a 250 évet is.

jonathan1

A 183 éves teknős már nem őshazájában, hanem az Atlanti-óceán déli részén, Szent Ilona szigetén él. A sziget arról híres, hogy Napóleont ide száműzték, majd 1821-ben itt is halt meg. A korábbi francia császár azonban már nem találkozhatott Jonathannal, hiszen az óriásteknőst csak 1882-ben szállították a szigetre.

Senki sem tudja, hogy vajon miért kegyelmeztek meg annak idején pont Jonathannak a 19. század teknőskereskedői. Akkoriban ugyanis előszeretettel szállítottak teknősöket a hosszabb hajóutakra, hiszen egyfajta élelmiszertartaléknak tartották őket a hajókon. Talán megkedvelte Jonathant a helyi kormányzó, Hudson Janisch, aki az 1880-as években irányította Szent Ilona-szigetét.

A teknős életkorát egy korabeli fotó segítségével sikerült meghatározni. Készült ugyanis Jonathanról egy fénykép még 1902-ben, amin a fejlettségi szintjét tekintve már kb. 70 éves lehetett. Ez alapján Jonathan 1832-ben született, őszintén elmondható róla tehát, hogy összesen 3 évszázadban és 2 évezredben élt.

jonathan2

Jonathan meghaladott kora csak abban mutatkozik meg, hogy elvesztette látását. Egyszer még az ápolóját is megsebesítette emiatt. Jonathan ugyanis nem látta, hol ér véget gondozójának a keze, és hol található az eledele. Utódjai sajnos nem születtek Jonathannak, de még van rá ideje, hiszen akár 250 évig is elélhet.

Szent Ilona szigetén már Jonathan esetleges halálára is felkészültek. A teknős gyászjelentését is megírták, és a felett is döntöttek, hogy páncélját ki fogják állítani a helyi múzeumban, majd idővel életnagyságú bronzszobrot készítenek neki.

Mi sem mutatja jobban Jonathan népszerűségét, mint az, hogy a képmása rákerült a Szent Ilona szigetén használatos 5-penny-s érmére.

Forrás: lemon.hu

↑ Tedd fel kérdésed! ↑

Ezt is nézd meg!

Ropogós sajtgolyó – könnyedén, finomat

Ilyen az igazi nomád életmód: egy férfi 30 évet töltött az alaszkai vadonban