in

Nutellás csillagsütemény

Nutellás csillagsütemény

Hozzávalók:
– 25 dkg liszt
– 2 tojás
– 6 dkg cukor
– 1,8 dl tej
– 3 dkg olvasztott vaj
– 1 csomag száraz élesztő
– 1 csipet só
– Nutella
– 2 evőkanál tej

Csillagsütemény

Elkészítés:
Elkeverjük a lisztet az élesztővel, a cukorral és a sóval, belekeverjük a 2 tojást, majd a tejet és az olvasztott vajat. Ezt jó alaposan összedolgozzuk. A tésztát lefedve meleg helyen duplájára kelesztjük.

Ha megkelt, a tésztát 4 egyenlő részre osztjuk, vékonyra és kerekre nyújtjuk mind a 4 részt.

Majd ha megvan a nyújtás, az egyik tésztalapot megkenjük nutellával, ráfektetünk még egy tésztalapot, és így tovább a többi lappal, a tetejére tészta kerül. Úgy próbáljuk meg cikkekre vágni, hogy a közepén egy szabályos kör legyen (poharat szoktam a tészta közepére rakni). Először 8, majd azt megfelezve 16 cikket vágunk.

Ha ez megvan, akkor a cikkeket egyesével megtekerjük 2-3 mozdulattal. Két egymás mellettit ellentétesen tekerünk, mert akkor lesz olyan, mint ha fonva lenne a tészta.

Hagyjuk kelni még körülbelül 30 percig, majd óvatosan megkenjük kevés tejjel a tetejét. 25-30 percig 180°-on sütjük. Melegen szórhatunk rá porcukrot.

Ajánlatos magasabb falú edényben sütni (pl.: kapcsos tortaforma). Készíthetjük kakaóporral, fahéjjal és citromos túróval is, ezekkel is nagyon finom. Hideg téli napokon esetleg a túróba citrom helyett almát reszeljünk, vagy tegyünk a túróba reszelt narancshéjat!

Forrás: recepttar.hu

↑ Tedd fel kérdésed! ↑

Ezt is nézd meg!

A legpuhább linzer

Tükröződés felsőfokon: a leggyönyörűbb képek, amit valaha láttál