Zebrakocka

A legegyszerűbb finomság.

Zebrakocka

Hozzávalók:
A tésztához:
– 50 dkg darált háztartási keksz
– 5 evőkanál kakaópor
– 3 evőkanál Extra Jam (baracklekvár)
– 1 evőkanál rum
– 5 dkg vaj
– 5 evőkanál porcukor
– kb 3 dl tej
A krémhez:
– 3 dl tej
– 3 evőkanál liszt
– 1 teáskanál vaníliakivonat
– 5 evőkanál porcukor
– 5 dkg vaj
– 15 dkg kókuszreszelék
A tetejére:
– 10 dkg étcsokoládé
– 1 kávéskanál olaj

Elkészítése:
Először a krémet készítem el, mert annak hűlni kell. A lisztet simára keverem a tejjel, hozzáadom a kókuszreszelék felét és folytonos keveréssel sűrűre főzöm. Ha kihűlt, ízesítem a vaníliával, a cukorral és elkeverem a vajjal meg a maradék kókusszal.

A tészta hozzávalóit összedolgozom annyi tejjel, hogy jól formázható masszát kapjak. Három részre osztom és porcukorral megszórt deszkán 20*30 cm-es lapokat nyújtok belőle. Az első lapot a tepsibe helyezem, erre kenem a krém felét, ráteszem a második lapot, majd a krém másik fele következik, végül a harmadik lappal befedem.

Gőz fölött megolvasztom a csokoládét az olajjal és rákenem a sütemény tetejére. Néhány órára hűtőbe teszem, majd kockára vágva tálalom.

Forrás: receptneked.hu

Mi a véleményed?